A minap...

már azt sem tudom, mikor volt. Csak pörögnek az események, a napok, túl a második hónapon a narancshadsereg egyenruhájában. Az érzelmek meg dobálnak, mint csónakot a viharos pocsolya. Egyik reggel a kocsi hátulján állva szétnéztem az ébredező városon. Az idő kellemesen hűvös volt még, a duna felől friss, párával terhes levegő szállt, az emberek bambán ténferegtek kávéik és szendvicseik nyomában. Akkor és ott úgy éreztem, hogy ez egy gyönyörű város, és egy gyönyörű reggel.

boldogság

A lágmányosin emberek nyüzsögtek. A munkagépek elkezdték az izzasztó munkát, és a csendet kattogás és zakatolás kergette szét. A kocsik elkezdték áldozatos munkával a reggeli városi dugó kialakítását, és felharsantak az első dudák, és kurvaanyád kiáltások is. A villamosok harciasan csattogtak előre, az emberek lökdösődtek, és morogtak, mentek a napi robotba, ami épp olyan lesz ma is, mint volt tegnap meg azelőtt. A hídon át végignéztem a víz felszínén; ahogy a felkelő nap megcsillant a hullámokon, és a hajnal vörös háttere vérszínre festette a hullámokat. Egy vérfolyó hömpölygött alattam.

félelem

Meló után beültünk Márkkal meginni egy sört. Rég nem ittam sört, és még régebben ittam sört egy kőpadon ülve, a szabadban, kvázi-ismeretlen barátokkal. A többi kukás is jött, ki cigire gyújtott, ki hozzánk csatlakozott, repkedtek az idióta viccek, és vaskos szívatások. Két sör után még betoltunk egy classic hamburgert is, csak az érzés kedvéért, és mert valamire el kell verni a böskéket; márpedig fizetés előtt a kaja az egyetlen, amire érdemes költeni. Valahogy olyan volt, mint régen, a P-féle baráti körben, jó pár évvel ez előtt. Amikor még mindenki felszabadult volt, gátlástalan, és senki sem foglalkozott a holnappal, mert a holnap bármit is hoz, csak jó lehet. Kicsit olyan volt, mint megint fiatalnak lenni. 

vidámság

nosztalgia

Este persze nem volt jó érzés hazajönni. Egyre többször veszem észre magamon, hogy kezdek olyanná válni, mint a hétköznapi emberek nagy része. A munka és a munkatársak kitöltik az életet, és minden, ami ezen kívül van - barátok, barátnők, családi kapcsolatok, kultúra - csupán egyfajta napi rutinná válik. Vacsorázok, mert enni kell. Megnézek egy részt valami sorozatból, mert még épp 40 perc van alvásidőig. Márkot várom a lassan megszokottá váló Starcraft-partyra, de tudom, hogy hiába, mert az este ezen része neki asszonnyal telik, és ez így is van rendjén. Nekem is ezt kellene tennem, ha a 27 éves normális, szép nők nem egy Márk-féle 22 éves zenésszel élnének együtt. Nekem marad Töki és Lajcsi, meg a kaka lapátolása a ketrecből. Norbival is valamikor találkozni kellene, hogy végre koccintsunk egyet a szülinap után a névnapjára is, de már családos ember ő is  - limitált szabadidő, és limitált lelkesedés. Fura, hogy egy házasság tényleg mennyire meg tudja változtatni az embert, még 8 év együttélés után is. 

monotonitás

Pár nappal később levettek edényezésről, és ismét járatra kerültem. Csak helyettesítek, de ennek is megvan a maga előnye. Egyrészt pénzben több, másrészt időben kevesebb - általában. Most épp dupla járatra tettek, ami azt jelenti, hogy napi plusz 1500-ért kb 3 órával többet kell gürcölnöm. Nem valami lelkesítő dolog így, hogy kezd menni fel a hőmérséklet, és a nap egyre elviselhetetlenebbül tűzi a fejünket egész délelőtt. Főleg úgy nem jó móka, hogy csepel aszfaltmentes, poros útjain kell rodeóznunk; a szomjúságot tetézi a kiszáradt por, ami minden szó után csikorogni kezd a fogaink között. 

kedvetlenség

Mondjuk most jó szezonban vagyunk még ippeg. A tavasz véget ér lassan, a kertvárosban pedig egymást érik a frissen érő cseresznye- és meggyfák, amiket senki sem szüretel - az egész utca már hasmenéses lehet a mérhetetlen gyümölcsmennyiségtől, amit magába tömhet, nekünk pedig van majd' egy fél méternyi magasságelőnyünk a kocsin állva. Az egész helyzet valahogy Mezőhegyesre emlékeztet. Ismeretlen utakon zötykölődünk, lopott gyümölcsöt majszolunk, és piros foltos képpel vigyorgunk egymásra. Hiányzik a régi Mezőhegyes...amikor nagyanyám még élt, nagyapám pedig felismerte az embereket és a barátait, nem csak az Arany fácánok, és Johnny Walkerek társaságában töltötte az idejét.

béke

szomorúság

A gyümölcskoszt amúgy jót tesz. Fura, hogy míg itthon kenyérből bármennyit is eszem, sosem lakok jól, gyümölcsből a melegben elég 1-2 marok, hogy 10-12 órán át ellegyek vele, és ne is gondoljak arra, hogy enni kellene még valamit. Ráadásul a kezdeti görcsösség is kezd oldódni, egyre jobban bírom az állandó kocsiról-kocsira ugrálást, a mozdulatok tisztulnak, hatékonyabbak lesznek. Egyszer budán egyvégtében lekocogtam 300m-t a kocsi mellett, csak azért, hogy egy kukát egy méterrel odébb tehessek. Jó érzés volt mozogni. Jó érzés volt friss, tiszta levegőn lenni, ahol fű és pára illatát haraphatom, nem pedig a kátrányos, nyóckeres szutykot. Fel kellene költözni Budára!

vitalitás

Múlt héten pénteken megjött a fizu is. Na, AZ nem esett jól. Bár a házfelügyelet már májusban azt mondta, hogy vége, nincs több tartozás, és leállították a fizetés letiltását, mégis csak a fizetés felét kaptam meg. A telefonra közölték, hogy most már senki nincs az irodában, aki el tudná mondani, hogy miért és hogyan történhetett ez, de majd kedden felhívnak - persze, azóta is basztak rá. Van 50.000Ft-om, és tudom, hogy 40-nek egyből megvan a helye; a maradékból pedig, hogy hogyan húzom ki a hónapot, nem tudom. A nő próbált azzal vígasztalni, hogy sebaj, ha jogtalan, akkor is jóváírják, szóval nem veszik el a pénz, de egy jóváírással a seggemet törölhetem ki per pill. Baromi megnyugtató érzés lesz majd, hogy miközben se net, se telefon, se villany, a közös költségben van 70.000Ft túlfizetésem; és így nyugodtan ücsöröghetek majd' fél évig a lakás nyomorában....

harag

tehetetlenség

A szombat utána gyorsan telt. Bár igazából semmit nem csináltam, csak ültem, és vártam, hogy valakinek legyen rám ideje. De nem volt. Apáméknál gyorsan lezavartuk az ebédet, mert délután 2-től vendégeket várnak, Márk és Norbi családi programon, Loboncék ünnepelnek...én meg csak néztem az Elit alakulat részeit, egyiket a másik után. Mostam, takarítottam, megint pár rész. Utána youtube, majd blog, majd gyakori, majd megint film. Este 10kor feladtam. Legalább egy nappal kevesebb. Az is valami.

unalom

Vasárnap szépen bekészültem, hogy megyek anyámékhoz ebédre. Edények tiszták, ruha tiszta, fürdés és hajmosás letudva, már csak egy telefon kell, hogy hányra is menjek - de telefon nincs. Anyám kikapcsolva, guszti kikapcsolva. Vezetékes nem elérhető. Nővérem nem veszi fel. Végül fél3kor kaptam egy SMSt nővéremtől, hogy ő épp olaszban sütteti a hasát, szóval ne nagyon keressem, de anyámék ugyanezt teszik ausztriában is. Szóval ha esetleg ezért kerestem volna, akkor no para. Boldogság volt a köbön, hogy totál éhesen itthon ültem, és a szokásos találkozó után 3 órával kellett megtudnom, hogy nincs itthon senki. Szóval hajrá bolt, hogy legyen valami kaja vacsorára, és a holnapi melóra....csak épp pünkösd. Ami nekem a Tesco előtt jutott csak eszembe. Jobb lehetőség híján bevágtam pár burgert a BK-ban, csak mert az legalább nyitva volt, de attól meg fostam egész este. 

keserűség

csalódottság

Hétfőn persze megint más járatra tettek. A meló ugyanaz, de mégsem élvezem, hogy mindig másokkal kell együtt dolgozni. 2-3 nap elég ahhoz, hogy legalább tudd, hogy kivel is gürizel együtt, de így, hogy mindig mással kell menni, igazából nem tudsz mihez idomulni vagy alkalmazkodni. Minden járaton új emberek, új szokások, új technikák. Te pedig kussolj és idomulj. Csettintésre. Szar úgy gürizni, hogy nem tudod még azt sem, hogy hívják a másik embert melletted. Társasági magány. Valahogy akkor még rosszabb, ha a másik kettő ismeri egymást, és végig csacsogják a napot úgy, hogy neked fingod nincs arról, hogy mi is a téma épp. 

bizonytalanság

Ilyenkor marad a táj, és az emberek figyelése. Meg a környezeté, mert a környezet is ezer arcot tud mutatni. A budai dombokon audis és BMW-s balfaszok nyomakodnak ezerrel, mert "nanehogymáegykukásautómenjenelőttem". A parthoz közelebb kedves, mosolygós kismamák, és újgazdag, lelkes fiatalok. Integetnek, köszönnek, és megköszönik, hogy a munkánkat végezzük. Értük, miattuk. Még beljebb bérházak, az örökös fűszeres, főzelékes szagokkal, és a hűvös pincék lehelletével. Ilyenkor elbizonytalanodom, hogy melyik életmódot is szeretem jobban. Nagyanyámék vidéki frissességét, vagy nagyanyámék városi pezsgését. Talán kicsit mindkettőt. 

megbékéltség

Persze a városban ilyen időben egy dolog van, amivel tele van az utca. Smárolós párokkal, és aligruhás csajokkal. Valahogy már nem érint meg egyik sem. A többiek megjegyzéseket tesznek, seggeket és bögyöket vizslatnak, cuppognak és nyálat csorgatnak...engem pedig nem érdekel az egész. Néha kitör rajtam, hogy de jó lenne valakivel, valamit, valahol, de aztán az egész meg is döglik egy pillanat alatt. Adrival valami végképp meghalt, ami pedig maradt, azt Kati és Timi kipucolta. Ha Kriszti most előjönne, és szerelmet vallana, alighanem csak üres pofával végig néznék rajta, és mennék tovább. Talán már sosem leszek szerelmes, de már nem is igazán érdekel. Nem azért vagyok egyedül, mert egyedül jó. Egyszerűen így alakult, de már nem érzem tehernek. Néha kimondottan örülök is ennek. Az emberek olyanok, mint a bagzó állatok, azok pedig tavasszal paráználkodnak, nyáron dörgölőznek, télen pedig bújnak a saját vackaikba. Mindenki a barátnőjéről, feleségéről, szeretőiről büszkélkedik, ha pedig megemlítem, hogy fél éve egyedül vagyok, az egyetlen kérdés: "Nem hiányzik a szex?"

És a komoly valóság az, hogy nem. Nem hiányzik a szex, a szerelem, a vágyakozás, se semmi olyasmi, amiből bármikor is kapcsolat lehetne. Nem hiányoznak az emberek sem. Aki volt, az lelépett, és nem gondol rám egy percig sem; én pedig megértettem és elfogadtam, hogy minden kapcsolatomban csupán egyetlen állandó pont volt - én. Akiket szerettem, csak az én fejemben léteztek, akik pedig az én fejemben léteztek, azok nem azok, akik körbevettek. Nincs közös boldogság. Nincs közös vágy, vagy közös cél. Csakis én. 

Szeretem Nagy Testvért. 

Jó egyedül lenni...

apátia

belenyugvás

megbékélés

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.