Egy új blog, egy új kezdet. Vagy új végzet, fene se tudja. Jó pár napja nem firkáltam semmit, helyette próbáltam összetákolni valami elfogadható desingt, de rá kellett jönnöm, hogy a HTMLhez is hülye vagyok. Majd módosítgatom akkor, ha több időm és affinitásom lesz hozzá, addig meg marad ez. Amúgy azért hagytam ott a régit, mert drága exem újfent levéllel bombázott miatta; nekem meg nem volt valahogy hangulatom ismételten birkózni vele a múlt ezerféle újraértékelésén. By the way, mi a fenéért foglalkozik még velem fél év elteltével? Három hónapja baromi büszke volt arra, mennyire jó élete is van most, akkor meg miért is érdekli, mi van ideát? Most így talán nyugtom lesz, bár fene se tudja. A neveket némileg átírom majd, vagy nem is írok egyáltalán neveket, csak a biztonság kedvéért. 

Hogy mi is történt ezekben a napokban... 32 lettem. Oh yeah. Oh fuck. 32. Szar még kimondani is. Ahogy valakivel beszéltem nemrégiben: nem is az a baj ezzel, hogy mennyi. Átlagos számokat figyelembevéve életem fele még előttem van, ráadásul csomó szépség jöhet még: gyerek, unoka, karrier, első kocsi, blabla. De lehet, hogy épp ez a baj. Ebből még baromira nincsen meg semmi. Ráadásul lélekben most élem a 20as éveim végét, most jönnek ki rajtam az olyan lehetetlen vágyak, mint pl diplomát szerezni, vagy épp megállapodni valamerre. Ehelyett tőzeg. Meg Kati. Merthogy ő lassan, de biztosan kezd komoly szerepet hasítani magának az életemből; időnként annyira nem is bánom. KÉJ azóta az utazásáról csacsog, meg a PS3 szórakoztató hatásáról. Amikor én játszottam PCvel, az infantilis volt neki. Biztos csak konzol fan. Kati viszont olyan, mint egy instant normál-élet kapszula. Gyerek, normális lakás, normális, hétköznapi élet, kocsi, sétálás, bevásárlás, főtt étel...amilyennek egy normális életnek lennie kellene. Már most megvan a lányának a szülinapi ajándéka, amit kapni fog. Néha magam is azt veszem észre, hogy kezdem elfogadni ezt az életet a sajátomként. Végülis tök jó, van egy 15 éves lányom, és se büfiztetni, se pelenkázni nem kell, és még a miért korszakot is megúsztam! HehheheheheEEEEE!

Csak nem az enyém. Legalábbis egyelőre. Azért másfél hónap így is, úgy is gyors lenne közös élet tervezgetéséhez, meg amúgyis, előtte a magamét kell egyenesbe rúgdalni. Ettől függetlenül viszont jó! Legalábbis a maga módján. Minap pl felvetette, hogy elmehetnénk együtt vásárolni. De úgy, hogy én vezetek. Addig nem is tudtam, hogy van kocsija:D pedig van egy Fiestája:) Viva la fiesta! Mondjuk egyelőre passzolom, elég volt nekem mára apám kocsijával átfurikázni a városon. Nem rossz masina, csak még mindig kalitkának érzem a belsejét. Mondjuk picit fura volt, hogy nem a munkahelyi roncstelepet kell egyedül elnavigálnom A-ból Bbe, bár azzal könnyebben vettem volna a dolgot, de így se volt rossz. Se baleset, se bírság, szóval eredményesnek mondhatjuk a mai napot:)

Még kellene írni, de hulla vagyok, majd máskor.  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.