Minek írni bármiről is, ha értelmetlen lenne mondani bármit is?

Minden, aminek kezdete van, egyszer véget ér.

 Mindennek vége van egyszer.

Mindennek most van vége.

Mindennek vége 

Ma Katitól hazafelé egy furcsa, és undorító jelenség részese lettem. Történt ugyanis, hogy a buszmegállóban odalépett hozzám egy öregedő ember (50nél nem lehetett több), közterület fenntartós láthatósági mellénnyel, némi alkoholszaggal, de amúgy javarészt józanul, egy szál cigit lejmolni. Pénzt szinte sosem szoktam adni, cigire viszont ritkán mondok nemet. A halálra ítélttől se tagadják meg soha, márpedig mi mind halálra vagyunk ítélve - ki tudja, melyik lesz az utolsó? Szóval adtam egy szálat, és közben pár mondatot váltottunk; amolyan semmilyen módon, a magányos, gyakran hajléktalan emberek beszélhetnékje érthető, de néha nehezen kezelhető helyzet számomra. Igazából a fájdalom, ami a hangjában volt, az kavart fel először; ahogy a környéken dorbézoló részeg fiatalokra nézett, hogy igen, ezek tudnak így élni, mindenbe beleszarva, míg apuci és anyuci fizeti nekik a bulizást és ökörködést. Mondhatnánk, hogy savanyú a szőlő, de itt másról volt szó, és ezt később nekem is meg kellett látnom. Ugyanis amikor odébb léptem, hogy megnézzem, mikor jön a busz, ez a marék illuminált takonypóc vette gondozásba az öreget. Először csak úgy vicceskedően kezdték el magyarázni, hogy közülük ki zsidó, ki ukrán, és ki az igazi magyar - majd az egyikük, csak úgy jószándékból, leütötte az öreg fejéről a sapkát. Bennem akkor kezdett el mocorogni először Hulk kisöccse. Mire jó ez? Miért érzi bárki feljogosítva magát arra, hogy ötödmagával megalázzon egy embert, legyen akármilyen is? Utána a közelükbe került egy jóval részegebb, és jóval szakadtabb hajléktalan is, szóval immáron két élő játékbabájuk akadt az unatkozó alfahímeknek. A végén azzal zárták, hogy menjenek, mert bezár a következő kocsma - és búcsúzóul az 1-es számú öreg sapkájára pakolták a cigicsikkjeiket. Én voltam az egyetlen, aki odament, és levette az égő parazsat a szerencsétlen sapkájáról. Senki más nem nézett oda, senki mást nem érdekelt. Az emberek közönyösek voltak, unottak, undorodók. Számukra az az ember nem létezett, ahogy az előző esemény sem létezett. Ők fontos emberek voltak, nem ilyen kis leszakadt csövi. Egy ideig beszélgettem még utána az öreggel. Majdnem elsírta magát azon, hogy hogy bánhatnak így vele. Korábban papnak tanult, és lám, most hol van. Dolgozik, próbál megélni, próbál valamit kezdeni az életével, és nemhogy kiutat nem lát, még nap mint nap el kell viselnie ezt is. Mesélte, hogy máshol nem ilyenek az emberek. Elég pár utcával odébb menni, ahol a szegényebbek élnek, ott van jó szó is néha, meg pár forint, vagy pár szál cigaretta hálából, hogy tisztán tartja a környéket. Itt viszont, az újgazdag, részeg fiatalok között ő csak egy játék. Az otromba viccek és megalázások szenvedő alanya. Igazából szar volt belegondolni abba, mennyire igaza van, mikor azt mondta: ez a fiatalság. Ez a jövő. Ezek a gyökerek, akik élvezetüket lelik abban, hogy megalázhatnak másokat, ők lesznek az utánam jövő generáció mintapéldányai. Az alfák. Közönyösek, arrogánsak, bunkók. Övék a jövők. Mi pedig...mi pedig a jelen vesztesei vagyunk. Egy kicsit emberek. A maradék emberséggel. 

Kihalásra ítélt állatfaj... 

I'm scared

I'm so scared...

Félek hogy az életem annyi, amennyinek most látszik

Félek hogy még annyi se

Nem akarok félni

Nem akarok élni

No...don't....

Nem apró mértékben vagyok rákattanva az Avatar sorozatra. Nem, nem a kékcicás verzióra, hanem a Nickelodeon féle animációs sorozatra. Azt hiszem, az Utolsó léghajlító örök favorit marad; most viszont, hogy véget ért Korra legendájának második évada, valami üresség maradt bennem. 

***SPOILER***

Bakker hogy lehet elveszíteni az összes korábbi Avatárt? Ok, értem én, hogy fontos, és hogy előre kell menni, és nem vissza a múltba...de azok után, hogy 3 évadon keresztük imádtunk Aangot, 3 vagy 4 részt szántak arra, hogy megszeressük Wan-t, az első avatárt, egy utolsó részben eltűnik mind? Üres vagyok, szomorú, és csalódott. Tudom, nyálas, és idióta dolog, de picit olyan, mintha meghalt volna valami régen látott ismerős. Már a sorozat elején is lehangoló volt Aang halála; még úgy is, hogy lehetett tudni, hogy új avatár csak ilyen esetben lehet, de akkoris... Ott legalább megvolt a viszontlátás bizsergető öröme, amikor először megjelent a szellemképe; valami féle kontinuitás, visszatérés a múlthoz. Jó volt újra látni, mi lett a bolondos kisgyerekből. Most viszont...vége? Boldog lennék, ha azt látnám, hogy a harmadik évadra visszatérnek mindannyian. Ha már a valóságban nem is történhetnek csodák, legalább a mesék világában legyenek előhozhatóak, legalább ott had maradjon meg a hit, hogy az emberek haláluk után sem tűnnek el csak úgy, véglegesen!

Kérem vissza Aangot :(

Néha órákat kellene beszélni egy-egy témáról, néha elég egyetlen szó: 

Profitterol <3

Nem a valóságban van a hiba. A fejekben van....

Továbbra sem tudom felfogni, mi motiválja exemet abban, hogy szakítás után fél évvel is még a sértegetési próbálkozásaival zaklasson. Főleg, ilyen infantilis módon. Előző blogot levadászta, ezért lett új. Most frappáns hűűűűűdebosszúból elkezdett ő is egy blogot - pontosabban egyetlen bejegyzést arról, mekkora szar alak is vagyok, és hogy milyen kurvára utálta is velem az együtt töltött időt. 

 Bocsi, valamiért mégis csak eltartott 2.5 évig. Szóval ok, elhiszem, hogy dagadt, ocsmány, igénytelen, csóró, szar alaknak tart, de ő se lehet valami agyi atomvillanás, ha ez neki ennyi időbe került, hogy leessen, nem? Az mondjuk szarul esik, hogy az arany karláncot, amit vettem neki anno 28000-ért, azt zaciba bevágta, és még hisztizik rajta, hogy csak 6000-et ért... Azért ez is valami szinten mutatja a szellemi kapacitását, azt hiszem. No mindegy. Igazából meg se érdemli, hogy többet írjak róla, mint öt sor.